Programozz Te is mesterfokon!

Programozás feladatok, amik az életszemléletedet is formálják

A munkafüzeteimben rejlő különlegességek

A Programozz Te is mesterfokon! című munkafüzeteim létrehozásakor elsősorban az a cél vezérelt, hogy segítsem a tanulni vágyókat a programozás tanulás rögös útján. Hogy a kezükbe adjak két olyan feladatgyűjteményt, amit a kezdő szinttől egészen a haladó szintig, akár napi rendszerességgel is használhatnak. Ugyanakkor egy kis pluszt is szerettem volna adni, hogy ne csak pusztán a feladatmegoldásban legyenek jobbak, hanem az életszemléletük is pozitív irányba fejlődjön.

A munkafüzeteimben rejlő különlegességek

Inspiráló gondolatok híres emberektől

Úgy gondolom, hogy nagyon inspiráló olyanoktól tanulni, akik már letettek valamit az asztalra. Mark Zuckenberg, Elon Musk, Bill Gates, Albert Einstein, Steve Jobs – néhány igazán nagy név a sok közül, akiknek kivétel nélkül példamutató a munkássága a maguk szakterületén. Én személy szerint szívesen olvasom a tőlük származó idézeteket, gondolatokat, mert irányt mutatnak, elgondolkodtatnak. A nehezebb időszakokban hitet adnak vagy éppen kitartásra sarkallnak. Nagy igazságok ezek, amik nemcsak a programozás tanulásban, hanem az életed más területén is arra ösztönöznek, hogy soha ne add fel az álmaidat. Ezért döntöttem úgy, hogy a könyveimbe is beleteszek néhány inspiráló gondolatot. Ezeket a fejezetek elején találod.

Játékos feladatok, hogy a tanulás élmény legyen

Saját tapasztalatból tudom, hogy bármit is szeretnénk elsajátítani, hosszú távon csak akkor nem adjuk fel, ha örömünket leljük a tanulásban. Ez a programozásra hatványozottan igaz. Ha úgy éled meg, hogy ez az egész feladatmegoldósdi csak nyűg a nyakadon, egy kötelező feladat, amin túl kell esned, akkor csak idő kérdése, mikor adod fel. Ezért döntöttem úgy, hogy a munkafüzeteimet kreatív, változatos feladatokból állítom össze és játékos feladványokkal is kiegészítem.

Gondolok itt például memóriajátékra, amőba vagy akasztófajátékra. Ezek mellett matematikai érdekességeket is rejtettem a feladatok közé, mint például a barátságos számok, tökéletes számok, ikerprímpárok vagy éppen Eratoszthenész szitája. Mindezek mellett a szimulációs feladatok, a mai napig alkalmazott titkosítások és természetesen a fontosabb programozási algoritmusok is megtalálhatók a kötetekben. A 12 évre visszanyúló, sikeres tanítási tapasztalatom a bizonyíték arra, hogy a játékos feladatok még színesebbé, élvezhetőbbé teszik a programozás tanulást.

A feladatok a modern szemléletmódokat is érintik

A feladatgyűjtemények elkészítésekor fontosnak tartottam, hogy olyan példákat találjak ki, amik a mai kornak megfelelően kapcsolódnak a minket érintő társadalmi ügyekhez. Ilyen például a CO2 kibocsájtás, a környezetvédelem, az újrahasznosítás, az állatvédelem, a számítógépes játékok korhatár korlátozása, építkezésnél a fa ajtó vagy fa ablakok használata, az energiagazdálkodás, az iskolai papírgyűjtés, és így tovább. Az aktuális témák még érdekesebbé, izgalmasabbá teszik a feladatokat, emellett pedig felhívják a figyelmedet az aktualitások fontosságára és arra ösztönöznek, hogy amennyire lehetőséged nyílik rá, te is foglalkozz velük.

A bejegyzés kulcsszavai

  • Programozás feladatgyűjtemény
  • Programozz Te is mesterfokon!

Ezeket a bejegyzéseket olvastad már?

/images/bejegyzesek/legjobb-ajandekotlet-programozoknak.png
Programozz Te is mesterfokon!

Öröknaptár programozóknak

/images/bejegyzesek/programozok-oroknaptarja.png
Programozz Te is mesterfokon!

Programozz Te is mesterfokon! Minden nap!